A RENDSZER

 /Játékra/
Bölcsőnk a föld, e titok-világ,
ki tudja, hány millió év óta
állandóan más arcát mutatja,
özönvíz és jeges ár, sivatag és fagyhalál,
viruló tavasz, majd hőség, perzselő nyár,
új bor illatától megszédült őszi levelek,
tél fehér havával borított tájak, hegyek...
S mint jó anya, a nap sugároz meleget és fényt,
elűzi napról-napra a sötétséget és az éjt.
Egy gigantikus rendszer ez, hol égnek s földnek,
csillagoknak meg van a helye,
összetartja őket a természet ereje,
s ha a rendszerben valami rosszfelé mozdul,
a világ, s benne a föld is felfordul...
Csak a szél, a szél az, ami szabadon kószál,
gyerekként szendén, vagy bőszül, mint oroszlán,
eljut bárhová, mindent lát, ismeri az univerzum titkát.
Vajon ki vagyok én, s ott voltam-e minden újra kezdett
korszakban, mint láthatatlan, atomnyi porszem,
léteztem-e elsüllyedt világok mérhetetlen mélységében?

És te hol vagy, megtaláltál már,
vagy lelked a surranó szél hátán száll?
Jó lenne, ha még e világban egyszer megtudhatnám...

B Ilona Tóthné



Az ihlető vers:
Jékely Zoltán
A SZÉL...

A szél, mely őszi illatokkal, őszi hanggal
a hervadó domboldalon csatangol,
tudja, mi lesz belőlünk.

Bágyadt tücsökszó, ludak odafönt,
dib-dáb levél-zörgés a fán:
e földtani korszak után?

Csak a kövek maradnak meg, a sziklák,
vágott kövek dolmenből, templomokból,
dülingélő csapatban, állva, ott hol
csuhás menet zarándokolt mezitláb...

A szél körüljárja a néma földet,
ölelkezik más csillagok szelével,
megáll, örvényt vet, csókolván e völgyet,
hol esdekeltem kétszázezer évvel
azelőtt, testedért, hiába-

S hagytál szörnyű fájdalomtól vakon
beleveszni az örök éjszakába.

Megosztott második helyezést értem el /2016.10.07/

49 Magdi Béres, Kata Burcsa és további 47 ember